
Az esetben minden benne van, ami az egyszeri politikus - látványos eredmény - információs társadalom - felelőtlen hirdető tengelyen elképzelhető. Elsőre persze azt gondoljuk, hogy anyád, de másodikra talán azt, hogy ok, tényleg sok az okádék reklám, de azért ez egy műfaj és legitim, mert mutatni kell magad. Meg azt is gondoljuk, hogy az a politikus, aki maga kimegy hegeszteni, az sokkal inkább van elfoglalva magával, mint a választóival, de ugyanakkor azt is, hogy ok, de azért valahogy el kell mondanom, hogy mit csinálok, mert ha nem mondom el, nem tudnak róla, vagyis nem csinálok semmit (heidegger óta legalábbis biztosan).
Leginkább pedig azt gondoljuk, hogy aki el akarja adni a termékét, az lesz szives legitim, a közhatóságok - mint az polgárok meghosszabbított keze, ugye, és/vagy polgárok által legitimált célú-programú közhatalom-gyakorlók - meg a szektor etikai normái szerint eljárni, fizetett, engedélyezett felületre kitenni az autót meg a tusfürdőt. Mert aki nem így tesz, az mindenkinek az üzletét rontja, megbüntetni meg ugye azt lehet, ami van, vagyis egy létező, bejegyzett, valóban a székhelyén működő társaságot, s nem a tegnapalapítottam-postafiók100 típusú céget meg az utánfutóra állított táblát (mert ha elviszi az önkori az utánfutómat, akkor perlek bazdmeg).
Mellesleg ha kinyitjuk fülünk, hazánkban is látni-hallani, hogy az okos politikusban felmerül az igény. És legyen bár az ötlet bármilyen is tartalmilag, a célt értjük: ne legyen minden szarral összeragasztva a város, vizuális környezetszennyezés. Én magam azt kell mondjam, megértem (még ha engem konkréten nem is zavarnak ezek a cuccok).
források:
Tony de Marco helyi művész flickr galériája a sao paolo-i bontásról
a Business Week írása ugyanerről a sao paoloi bontásról