Csatorna fesztivál. Mint az első közleményből megtudom, ez a második alkalom, hogy a rendezvény megszervezésre kerül. Megálmodója a Vizuális Világ Alapítvány, amely immáron négy éve igyekszik közvetíteni az oktatás és a média, szűkebb értelemben a médiáról, kommunikációról, információról tanulók és oktatók, valamint a szakma képviselői között. A magam részéről nem tudtam az eseményről, egy szemináriumon hívták fel rá a figyelmemet, eredménnyel.
Regisztrálok a honlapon, nézem a kínálatot. Program alapján legérdekesebbnek az ajánlott Egyesült média sziget – a fesztivál kiállítótérre és négy médiaszigetre tagolódik, úgy is mint kép, írás, hang és audiovizuális-egyesült – tűnik, s később sem csalódtam. Nagyjából kétszer fél napot néztem végig az eseményből. Az első gondolat, hogy jobban leírta volna az „interaktív jövő sziget” a tartalmat, mint az egyesült médiumok. A második egy részletesebb, előadónként.
Pénteken az első előadás kicsit csúszásban a megnyitó, amit Jenei Ágnes, a sziget szervezője tartott. Vázolta a sziget tematikáját, már itt átjött, hogy tulajdonképp a tévé jövőjéről fogunk sokat megtudni, sokat hallani. Ez a jövő viszont nem egy egyszerű verziólépés, hanem paradigmaváltás, valami radikálisan új. Az, ami a neten természetes és ami a televízió viszonylatában jelenleg csak egy szűk kisebbség számára valóság: az interakció, a kétirányúság, a valódi kommunikáció a befogadás passzivitása helyett.
A második előadás Szekfű András médiaszociológusé, aki az új eszközök elterjedéséről, a terjedés metódusáról beszél. Átismételjük a piaci elfogadás alapleckéjét az újítókról és innovációról, a korai adaptálókról, a korai és késői többségről, a lemaradókról. Látunk görbéket, elismételjük az előnyöket és hátrányokat – korai adaptálóknál magas költség és versenyképesség, a későieknél épp fordítva. Az általános áttekintést követően Vári Péter kormányfőtanácsadó beszél a digitális átállásról. Megtudjuk, hogy ez technikailag tulajdonképpen a magyar tévénézők 25-30%-át érinti, hiszen a többség már most is digitálisan fogyaszt (kábel, műhold, ip). Ezek szerint csak a lemaradók lesznek azok, akiknek valamit kezdeniük kell a tévénézési metódusukkal, legalábbis náluk égető a szükség (vajon van itt az államnak felelőssége? ha igen, milyen mértékű és hogyan? erre később visszatérek). Vári után csúszás okán kialakult időhiányt a programba tervezett vita elmaradása kompenzálja. Közvetlenül követi Sági Ágnes, az MTV1 marketing vezetője a technológia által jelentett kényszerről, ami a stratégiát illeti. Remélem nem bántok meg senkit, de itt érzem először a „köztisztviselői logikát”, a pillanatnyi álljt. Valahogy megszoktam, hogy az ilyen konferenciákon, ahol összejön egy szakma és mindenki a jövőt kémleli, mindannyian nagyon lelkesek vagyunk egy szebb, eljövendő jövőtől. Ságin érezni először, hogy azért ez nem egészen így van, sőt, nála hallom, hogy „nem lesz itt forradalom, nagy, pillanatnyi változás”, mivel az emberek lassan, nehézkesen adaptálódnak, satöbbi. A prezentációt követően Unyi Gábor, a Comfort-NETshare Kft. ügyvezetője érkezik – aki kiállítóként is részt vesz az eseményen –, hogy a gyakorlatban mutasson egy kis ízelítőt az interaktív televíziózásból, a tartalom megállításáról, az on-demand jövőből. Értelmet nyer a színpad jobb oldalán villódzó nagy doboz – egy on-demand tartalomkiszolgáló szerver, a hozzá tartozó alkalmazásvezérlővel, háttértárral, mindennel –, látjuk, hogy mit is látunk néhány év (hónap?) múlva. Az első nap számomra itt ért véget.
Másnap Vörös Csilla prezentációjára érek ki. Az AGB Nielsen ügyvezetője beszámol azokról az előkészületekről, amelyeket ők és a hasonló cégek tesznek mindenütt a világban, hogy mérni tudják a megváltozott fogyasztást, a megváltozó nézői magatartásokat (mobil-tv, time-shifting). Megtudjuk, hogy még nincs iparági konszenzus számos kérdésben, többek közt abban, hogy mennyi időn belül számít például egy játékfilm nézőjének valaki, ha time-shiftelve nézi a filmet (nyilván két napon belül még igen, két hét múlva már nem, de a pontos határ láthatatlan). Mindazonáltal a technológia készen áll, a digitális-hang alapú mérés itt és most elérhető, a mobilon nézett tartalom mérőeszközei prototípus-fázisban vannak, így amint a fogyasztás indokolja, az AGB és társai készen állnak a mérésre. Ezen túl az ügyvezető asszony beszél a médiafogyasztás fragmentálódásáról, arról a jelenségről, ahogyan nagyon kevés nagy szolgáltató mellett sok kicsi, specializált jön létre. Emlékezetes egy példája, miszerint Angliában már 15-20 ezer fős célcsoportra is jönnek létre médiumok (!). Vörös Csillát követően időhiányból adódó helycserés megoldással Fülöp Tamás, a TV2 új médiáért és üzletfejlesztésért felelős osztályvezetője érkezik. Előadásában némi inkompatibilitási manőverrel színesítve bemutatja, hogyan alkalmazkodik a TV2 a változáshoz, hogyan próbálja megtartani a nézőit, milyen formában és technikával akar tartalmakat szolgáltatni és fejleszteni a jövőben. A prezentáció végén úgy érzem, inkább kápráztatás volt a cél, mint közvetítés, inkább egy impakt, mint tudás átadása. Nem baj, ilyet is láttunk. Ezt követően jön – szintén rohanva, szintén előrehozva, ha tetszik time-shiftelve Erdős Gábor az MTV1-től. Bár ő prezi nélkül érkezik, mégis többet mond. 
Bepillantást enged egy az M1 lehetséges jövőjébe, ahol a rengeteg konzerv tartalomból tematikus kis csatornák jönnek létre, akár 10-es nagyságrendben, komédia, régifilm, történelem, stb. kategóriákban. Erdőst követően Kolosi Péter RTL Klub programigazgató prezentál szintén a jövőről, a fragmentációról, a kis csatornák szerepéről. Érdekességképp hadd jegyezzem meg, hogy Kolosi előadói stílusa a legérettebb, zárt és kerek, odarakott tételmondatokkal, amikor tudod, hogy itt és most erre és erre akarja ráirányítani a figyelmet. Nos, összességében ennyit láttam a Csatornából. S most néhány momentumról külön:
Digitalizáció, 2011, esélyegyenlőség
Négy év múlva Magyarországon megszűnik az ingyen, a levegőből jövő tévétartalom, s átveszi helyét a digitális sugárzás. A technológia innentől kezdve mindenhol kétirányúvá válik, mindenkinek lehetősége lesz interakcióba lépni a műsorral, a tévék által műsoraik mellé rakott szöveges, vagy egyéb tartalmakkal. A lehetőségek nehezen beláthatók, tulajdonképpen a vásárlástól a céges tartalmainkig – legalábbis technikailag – bármit elérhetünk majd. elmosódik határ a számítógép és a tévé közt, a hangsúly a tartalmon, a tartalom fogyasztásán és tudatos válogatásán, előkészítésén, felhasználásán lesz. A tévé többé nem egy doboz, hanem egy partner. Azt hiszem, itt és most Kelet-Közép-Európában van ezzel dolga az államnak, van ebben felelőssége. Valamiképp a közös jövőnkről van szó, arról, hogy hogyan tudunk majd elérni, szórakozni, befogadni, megérteni. Tulajdonképpen már most el kellene kezdeni minden lehetséges fronton oktatni azt a világot, ami a még szabadabb, még aktuálisabb fogyasztásra épül, ahol tényleg megveheted a sampont a távirányítóval a tévéből azonnal, különben egekbe szöknek a fogyasztási hitelek (amit persze szintén felvehetsz a tévéből, lásd provident és társai). Nem elég csak kiverni az infrastruktúrát a szolgáltatókból, fel kell készíteni mindannyiunkat arra, ami várható. Ez – szerintem – a közszolgálat valódi felelőssége, hogy ma beszéljen a holnapról és készítsen is fel rá (a múltat meg inkább hagyja meg az arra hivatottaknak).
TV2-RTK Klub
Ez csak egy kis színes. A konferencián mindkét előadó beszólt a másik nagy kereskedelmi csatornára, s persze a saját nézettségét és tartalmait szajkózta. nem tudom, mennyire volt aktív a hirdetői oldal jelenléte a konferencián, de talán ezt mégsem kellett volna, mert ez is azt vetíti előre, hogy a versenyben semmi nem fog útjába állni a „két nagynak”. Persze, hogy csinálunk valóságshow csatornát, persze hogy csinálunk bulvárcsatornát, csaknegatívhíreketközlő csatornát, persze, hogy lemegyünk majd kutyába, hot!-magazinba. Több felelősséget.
Összefoglalva tehát
Az első napon inkább a technikáról, a szabályokról – a „kemény tényezőktől” kaptunk képet, a második nap a tartalomiparág belső vívódásáról, jövőképéről. Általánosan az látszik, hogy vannak, akik várják és akarják a jövőt, a fejlődést, s vannak, talán picit többen, akiknek igazából jó ez a jelenlegi értéklánc, akik még vívódnak az erősödő versennyel, a primátusokat eredményező felállás olvadásával. Munkás időszak vár a tartalomiparra – no meg a hirdetőkre –, immáron nem lehet csak adni bele a nagyvilágba, tudatosan és pontosan kell kiszolgálni a nézőt, a fogyasztót, mert az nagyon is tudatosan fizet a figyelmével, s egyre inkább megkéri az árát (a jó tartalmat). Egyre inkább el fogja várni a saját gyártást, az élő, a pillanatnak szóló műsort, a gagyi B-filmek az infrastruktúra-szolgáltatók videótáraiba száműzetnek (nem véletlen hogy az rtl két őszi nagy dobása a „Csillag születik” és a „Pókerarc” lesz, no meg a nagyobb lojalitást és márkaértéket eredményező sorozatok). A technológiai hozzáférés egyre olcsóbb színvonala kikényszeríti a minőséget, a következetes munkát. És történik még valami. A költségek esése és az egyre kisebb – és pontosabban elérhető – célcsoportok miatt csökkennek a reklámköltségek, nő a kampányok kreativitása, nő a jó reklámhoz szükséges helyi ismeret, tudás igénye. Egyben nő az odafigyelő, értő befogadás aránya, vagyis a long tailben – a „hosszú farokban”, az alacsony nézettségű, de sok csatornában – demokratizálódik a tévénézés. Azt nézem, akkor és úgy, amit szeretnék.
Az új világban a hirdetés tájékoztatás, az egyszerű, konzervatív push reklám meghal, helyette jön a pull tartalom, felértékelődik a pr. Meggyőződésem, hogy mindez akkor is igaz, ha vannak olyan fogyasztói rétegek, amelyek nehezebben veszik fel a ritmust, akik szeretik, ha megmondják nekik, hogy mit fogyasszanak, akik nem akarják maguknak összerakni az „esti műsort”. Ha ez a konzervativizmus olyan kitartó lenne, akkor nem lenne a magyar szolgáltatói költségek mellett is 39%-os az internetpenetráció.
disclaimer: a Csatorna fesztiválnak, vagy a szövegben foglalt entitásoknak sem alkalmazottja, sem szolgáltatója nem vagyok. A fenti szöveg mindenben a saját véleményemet tükrözi.
